Rostélyos, sörös káposztával


rozsa1

Rostélyos, sörös káposztával

Rostelyos soros kaposztaval

Rostélyos, sörös káposztával

 

Hozzávalók :

60 dkg kicsontozott marharostélyos

2 evőkanál mustár

2 dkg szárított gomba

2+2 evőkanál olaj

2 nagy fej vöröshagyma

só,bors

2 evőkanál liszt

80 dkg fehér káposzta

10 dkg füstölt szalonna

2 dl világos sör

őrölt kömény

fél piros húsú paprika

 

Elkészítés :

 

A hússzeletek szélét bevagdossuk,folpackkal letakarjuk,kissé kiklopfoljuk.Egyik oldalát megkenjük mustárral,majd a szárított gombával és a 2 evőkanál olajjal,rétegezve egymásra fektetjük 24 óráig a hűtőbe pácoljuk.Másnap a hagymákat megtisztítjuk,finomra vágjuk.A hússzeletekről lekaparjuk a gombás-mustáros pácot,meghintjük sóval,borssal és fátyolnyi liszttel,majd 2 evőkanál forró olajban mindkét oldalát megkapatjuk.Hozzáadjuk a hagyma felét,a gombás-mustáros pácot,1 dl vizet és fedő alatt,mérsékelt tűzön puhára pároljuk (kb.1-1,5 óra).Az elfőtt levét pótoljuk,a végén még utána sózunk,borsozunk.Miközben a hús puhul a káposztát elnegyedeljük,torzsáját kivágjuk,vékony csíkokra szeleteljük.A szalonnát apróra felkockázzuk,megpirítjuk,majd félretesszük.A szalonnazsírban megfonnyasztjuk a maradék hagymát,rátesszük a káposztát,2-3 percig pirítjuk,azután alá öntjük a sört,ízlés szerint sóval,borssal,köménymaggal fűszerezzük.Fedő alatt 20-25 percig pároljuk.A húst a mártással együtt tálra rendezzük,megszórjuk az apróra felkockázott paprikával és zöld fűszer levéllel díszítjük.A káposztát mély tálba szedjük,meghintjük a félre tett szalonnapörccel,és a hús mellé tálaljuk.

Rostélyos sörös káposztával petrezselymes burgonyával kínálhatjuk.

 

Jó étvágyat kívánok hozzá!


Share on Facebook0