Mustáros csirkecombok


rozsa1

Mustáros csirkecombok recept

Mustáros csirkecombok

Hozzávalók:

  • 4 csirkecomb
  • 10 dkg mangalica szalonna (vagy bacon)
  • 1,5 dl fehérbor
  • 2 ek. mustár
  • 2 tk. mustár
  • 2 dl tejföl
  • 1 közepes vöröshagyma
  • 2 kk. kakukkfű
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint

Elkészítése:

A csirkecombok bepácolásával kezdjük. Mindkét oldalukat sózzuk, borsozzuk és két evőkanál mustárral kenjük meg. Ha tudjuk, legalább egy órára tegyük félre.

Felkockázzuk a szalonnát és egy serpenyőben megpirítjuk, kivesszük és félretesszük.

Kb. 2 ek. zsírnak kellene maradnia a serpenyőben. Ezen pirítsuk meg az apróra vágott vöröshagymát, majd adjuk hozzá a kakukkfüvet és kb. 1-2 percig pirítsuk. Ezután szedjük ki és rakjuk a szalonnához.

Ugyanebbe a serpenyőbe két csirkecombot tegyünk bele és pirítsuk barnára mindkét oldalukat, majd vegyük ki és jöhet a másik kettő és félretesszük ezeket is.

A serpenyőt állítsuk közepes lángra és öntsük bele óvatosan a bort. Óvatosan oldjuk fel a serpenyő alján lévő pörzsanyagot. Ha elpárolgott az alkohol, rakjuk bele a hagymát, a bacont és a combokat és fedjük le, kb. 15-20 percig fűzzük, amíg a hús meg nem puhul.

Ha kész, a húsokat kivesszük egy tányérra. A tejfölt a két kiskanál mustárral összekavarjuk és hozzáadjuk a szafthoz. Ha nagyon sűrűnek találjuk, öntsünk hozzá egy kevés vizet. Forraljuk egy-két percig, majd a combokat tegyük vissza. Friss kakukkfűvel megszórva a tetejét tálalhatjuk.

Jó étvágyat kívánok!


Share on Facebook0